Az üvegszálas műanyag elemek, tartósságuk és rugalmasságuk okán régóta, és igen széles körben elterjedt és használt technológiát jelentenek, melynek csak egy kis részét képezi az autók világa. Ha már járművekről van szó, sokkal inkább gondolhatunk vele kapcsolatban a hajózásra, vagy más téren, mondjuk a szaniter termékekre – kádakra, zuhanytálcákra –és még számos alkalmazásra a háztartásban, építőiparban vagy bárhol a mindennapi életünk során. A technika alapjait alapvetően két összetevő, a műgyanta (epoxigyanta, poliészter stb), valamint az üvegszál paplan alkotja, mindemellett pedig számos segédanyag kerül felhasználásra a különböző elemek elkészítése során. Leegyszerűsítve, a kiöntött alkatrészek tartását és merevségét a gyanta által körbeölelt üvegszál-rostok adják. A műanyag elemek – pl. lökhárítók, küszöbök – elkészítéséhez mindenekelőtt szükség van egy – szintén ebből az anyagból készült – sablonra (néhol „szerszámnak” becézik), mely leginkább egy öntőformához hasonlítható, és pontosan a legyártandó elem inverzét mintázza. A sablonba legelőször egy rétegben az átvivő gél kerül, ami amellett, hogy száradása után elválaszthatóvá teszi a két üvegszálas felületet, a kész elem külsejének a színét is megadja. Ez bármilyen lehet a választott árnyalattól függően, a leggyakoribb opció a fehér. A gélre kerül egy réteg műgyanta, erre jön az üvegszál borítás, majd még egy réteg gyanta: majd száradás, és a sablonból már ki is pattintható az elkészült elem.

Az első probléma: az alapanyagok és a gyártási technológia minősége

Legyen szó bármilyen munkáról, a minőségi alapanyagok alkalmazása már önmagában fél siker. Bármilyen meglepő, a műgyantából, gélből és üvegpaplanból is kismillió féle változat létezik, a leggagyibbtól a legkomolyabbig, az pedig, hogy melyik kerül alkalmazásra, messzemenően meghatározza az elkészült elem minőségét. 

Legfontosabb, hogy a minőségi gyantával készült lökhárító rugalmas lesz, az anyaggal pedig dolgozni is könnyebb. Sokkal egyenletesebben felvihető, nem folyik meg, így mindenhová ugyanannyi cucc fog jutni az alkatrészen. Ugyanígy, a minőségi üvegpaplan mindenütt homogén vastagságú, egyenletesen van összeszőve, így nem fordulhat elő, hogy egy lökhárító néhol papírvékony, máshol pedig túl vastag legyen. Ebben az esetben száradásnál a vékonyabb felületeknél, foltokban megzsugorodik az anyag, hullámosodik: olyan hibák keletkeznek rajta, amiket utólag javítani már gyakorlatilag lehetetlen. Sokan nem ügyelnek a műgyanta – az üvegszál miatti – óhatatlan buborékosodásra – amennyiben ez nincs kezelve, elég, ha a nap megsüti az autónkat, a buborékok felpúposodnak, kidurrannak – egy hanyagul elkészített elemen pedig akár száznál is több ilyen időzített bomba rejtőzhet.
  

Szintén nagy probléma a spórolás: vannak, akik takarékossági szempontokból szinte papírvékonyságú lökhárítókat készítenek, amire már egy rácsot is lehetetlenség repedés nélkül felfogatni. Egy normális lökhárító legalább 3 mm vastag – vagy kicsivel több, de a lényeg, hogy ez az érték az elem minden pontján PONTOSAN ennyi!

Legális / nem legális 

 Egyetlen nagyon fontos téma maradt hátra, amit terjedelme miatt most csak érintőlegesen tárgyalunk, ez pedig az üvegszálas elemek használatának kérdése. A jelenlegi helyzet szerint, ha a hazai ezeréves törvénykezéseket nézzük, tudvalevő, hogy gyakorlatilag semmilyen átalakítás sem legális, legfőképp, mert nagyon sok kérdésre nincs egyértelmű szabályozás. A való életben ez sajnos úgy néz ki, hogy a rend őrei vagy szólnak érte, vagy nem. Jelenleg az egyetlen létező biztos megoldás a homállyal igencsak körüllengett átalakítási engedély, a jövő zenéje azonban mindenképpen az EU-szerte elfogadott TüV szabályozás lesz, amit minden egyes utólagos alkatrész esetén érvényesíteni kell majd. Hogy mindez mikor kerül bevezetésre, még nem tudni, tegyük hozzá, nem biztos, hogy ez nálunk is azt a szép, új világot hozza majd el, mint a gazdagabb nyugati országokban...
 

Forrás: www.carstyling.hu